Ha takarónövény keveréket vetsz, szinte biztos, hogy nagyon eltérő méretű magokkal dolgozol egyszerre.
Az egyik oldalon ott a borsó meg a rozs, a másikon a facélia, a négermag vagy a herefélék. Az optimális vetésmélységük 0,6 és 3,8 cm között szóródik, ami elég nagy tartomány ahhoz, hogy gondot okozzon, ha nem foglalkozunk vele.
Mert ha minden mag ugyanolyan mélyre kerül, valamelyik faj biztosan rosszul jár. Az aprómagvúak túl mélyen nem tudnak a felszínre jutni, a nagyobbak meg túl sekélyen kiszáradnak, mielőtt csíráznának.
Az eredmény ilyenkor foltos kelés, hiányos állomány, és az az érzés, hogy gond volt a keverékkel.
Holott a vetéstechnikán csúszott el a történet.
Gabonavetőgéppel kétféleképpen lehet ezt jól megoldani.
Két tartály, két mélység
Az első és pontosabb módszer, ha a gép két tartályát használjuk ki.
A nagy magvak (rozs, borsó, búza) a gabonatartályba kerülnek, ahonnan az ejtőcső a magárok legmélyebb pontjára juttatja őket. A kisebb magvakat (herefélék, facélia, négermag) az aprómagtartályba töltjük. Ezek a nyitótárcsa mögé esnek, lényegesen sekélyebben, vagy akár a talaj felszínére. A lezáró kerekek aztán benyomják őket a talajba. Ez azért működik jól, mert minden magcsoport a saját optimális mélységébe kerül.
Egy tartály, közös mélység
A másik lehetőség egyszerűbb: minden mag egy tartályba, közös vetésmélységgel, valahol 1,9 és 2,5 cm között. Ilyenkor arra számítunk, hogy a nagyobb magvú fajok csírázás közben feltörik a magárkot, és ezzel utat nyitnak a kisebbek számára is.
Ez működhet, de van egy fontos buktatója: az eltérő méretű magok hajlamosak szétválni a tartályban, különösen hosszabb vetés közben. Ha a gépnek van keverője, az sokat segít. Érdemes lassabban vetni, és időnként megállni, hogy kézzel átkeverjük a tartály tartalmát.
Mindkét módszerrel lehet jó eredményt elérni. A lényeg, hogy tudatosan dönts, és vetés közben rendszeresen ellenőrizd, hogy a magok tényleg oda kerülnek-e, ahová szeretnéd.